Sziasztok!
Na, ma voltam postán, feladtam a csomagot, másfél òrát álltam sorba, és 80, azaz, nyolcvan dollárt fizettem a végén...nem vagyok kimondottan boldog, nem erre számítottam, és, ami bekevert, az a bizonyos bakelit lemez volt, mert külön kellett feladnom. De no problem, minden megvan, remélem semmit nem lopnak ki a vámosok belöle, ha mégis, akkor perelek!
Amúúúgy a mindennapjaim elég sürüek voltak, így, hogy minden nap edzek, amikor csak tudok. Reggel másfél óra munka, kis pihi, skype, saját szobám takarítása, mosás, ilyenek, déltöl edzés egyig, utána szauna, zuhany, aztán mehetek a gyerekekért a suliba. Hétvégén megint Santa Monica-n voltam, babaváròban, Sabriéknál. Voltunk a Getty centerben, ami egy hatalmas múzeum, és megnéztünk két fotokiállítást! Hétfö hajnalban pedig megérkezett Faludi Oliver, akit ezúton is üdvözlök ezen a világon, és már alig várom, hogy találkozzunk!
A sok edzés eredménye képpen most alig tudok gépelni, ugyanis reggelente és esténként az izületek a kezemben annyira fájnak, hogy néha még fogat mosni is alig tudok. Ez ( az egyik edzöm szerint) azért van, mert a szervezetem sokkot kapott az elsö alkalommal, mikor boxoltam, és mivel azóta majdnem minden nap edzek, nem tudta kipihenni, és így fokozatosan jönnek elö ilyen apróságok a lila, kék, zöld, sárga foltok mellé. Állítólag ez mind elmúlik majd. Elöször a lábaim csinálták ezt, most a kezeim. Jogos a kérdés ( Édesanya ) ,hogy miért nem pihenek egy kicsit. A válasz: az érzés, hogy kipüfölöd a szuszt magadbòl, minden fájdalmat megér! Az edzések elején úgy érzed, hogy mindjárt meghalsz, inkább haza kéne menni. Aztán túléled, és másnap visszamész!
Ezeken kívül minden rendben van, az ünnepek közeledtével ( igen, közelednek, itt már a fél város karácsonyi díszekben pompázik ) erösebben érzem mindenki hiányát külön-külön. Ez a hatás erösen érezhetö lesz a pár személyes üzenetben, amiket a napokban írok, és a csomagban haza küldött levelekben is! Jaj, apropo, a csomagra visszatérve, a csomagolási képességeim nem fejlödtek, mióta itt vagyok, szóval bocsi mindenkitöl a pongyola minöségért!
Most hétvégén van Hálaadás, és a mostoháimmal San Francisco-ba megyünk egy másik német családhoz. Már nagyon várom, remélem nem fagyok halálra, és sok szépet-jót látok.
Na, most pedig mennem kell, jeges pakolást szerezni a kezeimre, mert már nem tudom gépelni tovább.
Imádlak benneteket, hétfö este írok!
Puszi-muszi
