Szorgalmas gyerek vagyok, írok egyet megint!
na jó, babysittelek, amíg nem érnek haza a szülők, a gyerekek alszanak, és csinálnom kell valamit, nehogy kidőljek...de amúgy is elérkezettnek látom az időt egy kicsit másfajta összefoglaló megírására is!
mivel amúgy sem nagyon történ semmi érdekes az elmúlt három napban, au pair szempontból közelítem meg az ittlétemet.
Két sztorit osztok most meg veletek, amik jól mutatják, hogy mennyire szerencsém van úgy egészében:
1. mese:
hétfőn, mivel a gyerkőcöknek (és nekem is) iskolai szünet volt, meglátogattunk egy családot, akik szintén németek, és már régóta ismerik egymást. ott is három gyerek van, hasonló korúak, mint az enyémek (5,8,10) és ott is van egy au pair. Mivel a gyerekek nem látták egymást egész nyáron, nagyon lefoglalta őket a közös játék, az anyukák meg félrevonultak beszélgetni, mi, au pairek is egymásra találtunk. megvoltak a szokásos körök, mikor jöttél, meddig maradsz, honnan jöttél, mit csináltál otthon, mit fogsz csinálni, ha hazamész...szépen lassan előkerültek a rizikós témák, és nem én hoztam szóba őket: milyen a beosztásod, mennyi a szabadidőd, összeszámoltad már az óráidat, jársz suliba. kiderült, hogy a lányt nem keveset túlóráztatják, nincs ideje iskolába járni, és már nem sok van hátra az egy évéből, a hat kredit meg sehol..ahogy figyeltem egész nap, az anyuka teljes mértékben alkalmazottként kezeli a lányt, de a lehető legrosszabb értelemben. még én is rosszul éreztem magam tőle, pedig a köszönésen kívül nem nagyon kegyeskedett szóba állni velem (szerencsére). igazi gonosz banya. a gyerekek hiperaktívak, elkényeztetettek, és már most lekezelőek. és a legrosszabb a végén derült ki, szegény 'kolléganőm' két hete nem kap zsebpénzt, vagyis "fizetést".nem tud már családot váltani, mert már egyszer megtette, és már csak kevesebb, mint fél éve van hátra a programból. nagyon sajnáltam szegényt, de közben magamban nem győztem hálálkodni a sorsnak, hogy nekem ilyen jól alakult minden. a családom tényleg remek, kedvesen beszélnek velem, mindig megkérdezik hogy vagyok, ha valamit nem jól csinálok, vagy elfelejtek, teljesen normálisan elmondják, hogy mi van, soha nem volt egy hangos szavuk hozzám. az anyukán őszintén látom, hogy fontos neki, hogy jól érezzem magam. az óráimat eszembe sem jut összeszámolni, mert annyira rugalmas az időbeosztásom, hogy nem is tudnám. például ma, suli után elmentem egy kicsit messzebbi városba (30 perc autópálya vezetés) shoppingolni, de mivel mindig elrontom a freeway entrance-t a sulimnál, megint a másik irányba indultam el, mint kellett volna, és később értem a bolthoz, mint terveztem. normálisan fél3ig van szabadidőm, de írtam egy sms-t az anyukának, hogy nem gond-e ha csak 3körülérek a vissza. a válasz: nyugodtan, ráérsz visszajönni. négykor sikerült hazatalálnom, szó szerint, mert most a benzinkút bejáratát tévesztettem el :-D sűrű bocsánatkérések közepette jöttem be, de csak az érdekelte, hogy jól vagyok-e, mert azt hitte elvesztem. mondtam, hogy igen, elvesztem, erre megnyugodott és csak a ruhák érdekelték, amiket vettem. a gyerekek nagyon jól neveltek és szófogadóak. ezek a nagyon alapvetően fontos dolgok, amik nélkül szerintem sehol nem éreznél jól magam, semmilyen környezetben. ezekhez még jön a hab a tortára, a hely, ahol élek.
california, gyerekek!
de nem is akármi, mert ez még itt is durva környéknek számít a saját country clubbal meg mindennel. szóval köszönöm Anettnak, aki nélkül nem lennék itt, hogy segített elindulni, mert minden nap csak arra tudok gondolni, hogy milyen jól tettem, hogy eljöttem!
2. mese:
tegnap teljesen normális hétköznap volt, iskolával, úszóedzéssel, házi feladattal, meg minden. Semmi különös nem történt napközben. este, vacsora után, mindenki pizsiben, tisztán, üde lehelettel már az ágy felé támolygott, de a nagylány bejött még egyszer utoljára jóéjszakát kívánni. és két hét után odabújt hozzám a 11 éves gyerek és azt mondta: jó éjt, szeretlek. majdnem elsírtam magam, pedig nem vagyok az a bőgőmasina. ez csak egy rövid mese volt, de szerintem elárul mindent arról, hogy mennyi pozitív élményt kaphat az ember egy ilyen 'kaland' során, amikből aztán egész életében építkezhet.
na ennyi voltam mára, mert hazaértem a szülők, és amúgy is elmondtam mindent, amit akartam. asszem. de majd még jövök.
jó éjszakát. szeretlek. (akinek nem inge... ;-) )
